A robotművészet lehet a jövő?
2014. november 18. írta: ArtLove

A robotművészet lehet a jövő?

A robotok jelen vannak életünk egyre több szegletében, úgy tűnik, előretörésüket lehetetlen megállítani. Azonban vannak területek, például a művészet, amelyekben a robotok megjelenéséről álmodni sem mertünk volna. Egy francia művész, Patrick Tresset szerint ez mégis lehetséges.

 

Forrás: Beautiful/Decay

 

Szoftverek által írt verseket már láthattunk korábban, most azonban Patrick Tresset egy olyan robotot hozott létre, amely képes csendéleteket és portrékat rajzolni. A gép a Paul IX nevet kapta. A robotokat az emberi viselkedés tanulmányozása alapján fejleszti a francia művész és tudós, aki 2011 óta foglalkozik kreatív gépek tervezésével, miután 2003-ban elvesztette festő- és rajzképességét.

 

Forrás: Beautiful/Decay

 

Tresset hosszú távú célja, hogy olyan robotot hozzon létre, amelynek alkotásai releváns kérdéseket tudnak feltenni az emberi természetről, és az emberek által készített művekhez hasonló hatást váltanak ki a közönségből. Egyelőre erre az áttörésre még várnunk kell, hiszen Paul IX munkáiból még hiányzik a valóság egyéni értelmezése.

Vajon lehetséges, hogy a kreativitásra, amelyet eddig az ember sajátjának tartottunk, egy gép is képes legyen? Képes lehet valaha arra egy robot, hogy önálló gondolatokkal gazdagítsa a műveit?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://allyouneedisart.blog.hu/api/trackback/id/tr786912737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása