A világ 10 legdrágább festménye
2014. október 10. írta: ArtLove

A világ 10 legdrágább festménye

1. rész

Tavaly ősszel a nemzetközi aukciós piac virágzott, sorra dőltek meg a rekordok. A Christie’s-nél megszületett az abszolút műtárgypiaci árrekord, 1,1 milliárd dollár összértékben árvereztek el 1945 után készült műalkotásokat. Egy nappal később a Sotheby’s-nél Andy Warhol Silver Car Crash (Double Disaster) című alkotását 105,4 millió dollárért vásárolta meg egy ismeretlen telefonos licitáló, amely új rekordárat jelentett.

A legdrágább festmények nem feltétlenül jelentik, hogy ezek a legismertebb alkotások is. A közismert művészek mellett több kortárs alkotó is szerepel a listán, akiknek művészete sok esetben megosztó, de a műtárgypiacon megingathatatlan pozíciója.

Ebben a bejegyzésemben a lista második felét mutatom be, a világ 5 legdrágább festményére pedig a következő posztomban térek ki részletesebben.

 

10. Andy Warhol: Silver Car Crash (Double Disaster), 1963

105,4 millió dollár

A fentebb említett Silver Car Crash (Double Disaster) a pop art legjelentősebb művészeként számon tartott Andy Warhol legdrágább alkotása. A mű a Halál és katasztrófa című sorozat egyik darabja. Két részből áll: a bal oldala képsorozat egy totálkáros autóról, jobb oldala pedig egy ezüstszínű, üres mező.

 

Andy Warhol: Silver Car Crash (Double Disaster), 1963

(Forrás: Three Day Gallery)

 

9. Pablo Picasso: Akt, zöld levelek és szoborportré, 1932

106, 5 millió dollár

Az Akt, zöld levelek és szoborportré aukción valaha legdrágábban elkelt Picasso-festmény. A képet, Picasso számos más alkotása mellett, múzsája, Marie-Therese Walter ihlette. A művész 45 éves korában ismerte meg az akkor még csak 17 esztendős lányt, ám kapcsolatukat sokáig titokban kellett tartaniuk a festő felesége miatt. Viszonyuk kezdetén még nem volt felismerhető a nő alakja Picasso alkotásain, viszont az 1931-32 táján készült műveken, így az Akt, zöld levelek és szoborportré című festményen is, már egyértelműen beazonosítható Marie-Therese Walter.

 

Pablo Picasso: Akt, zöld levelek és szoborportré, 1932

(Forrás: Three Day Gallery)

 

8. Jasper Johns: Zászló, 1958

110 millió dollár

A „zászlók” Jasper Johns legismertebb alkotásai. A művész az amerikai zászlót és más mindennapi használati tárgyakat, például amerikai térképeket ábrázoló festményeiről vált híressé. Ezeket az eszközöket valósághűen ábrázolta, azonban ecsetkezelési technikája egyedivé teszi a műveket.

 

Jasper Johns: Zászló, 1958

(Forrás: Three Day Gallery)

 

7. Edvard Munch: A sikoly, 1895

119,9 millió dollár

A sikolynak négy változata készült el. Ez a darab, a legélénkebb színű a négy közül, az utolsó magánkézben lévő Sikoly-kép, a többi festményt norvég múzeumok őrzik. A művet a mai napig az expresszionista szorongás meghatározó kifejezéseként tartják számon. A sikoly a világon az egyik legtöbbet idézett, használt motívum, számtalan reprodukció készült róla, és rengeteg „eredettörténetet” találtak ki hozzá az évek során.

 

Edvard Munch: A sikoly, 1895

(Forrás: Three Day Gallery)

 

6. Gustav Klimt: Adele Bloch-Bauer I., 1907

135 millió dollár

A festményt az osztrák szecesszió csúcsaként tartják számon. Az alkotás Adele Bloch-Bauert, egy bécsi zsidó cukorgyáros feleségét ábrázolja, aki úgy rendelkezett végrendeletében, hogy férje halála után azok osztrák múzeumokba kerüljenek. Azonban Bloch-Bauer a nácik elől Svájcba menekült, a festmények pedig a nácik kezébe kerültek. 2006-ban szolgáltatta vissza az osztrák állam a jogos örökösöknek. A képet egy magánaukción Ronald Lauder, a kozmetikumbirodalom alapítójának, Estée Laudernek a fia vásárolta meg.

 

Gustav Klimt: Adele Bloch-Bauer I., 1907

(Forrás: Three Day Gallery)

 

A lista első felét, a világ 5 legdrágább festményét a következő bejegyzésemben mutatom be.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://allyouneedisart.blog.hu/api/trackback/id/tr236777489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása